Grex Interfectors Mercenarshi

Vargaris 5.-6.

Meglepő felfedezések

A forró nyomot követve megkeressük a Villámkezű Rickmont, akire rá is lelünk egy templom előtti téren. Nem nehéz felismernünk, mivel tudjuk, hogy egy táncoló majommal szokta keresni a kenyerét. Miután elmondjuk neki, hogy kik vagyunk, és kit keresünk, azt javasolja keressünk egy csendesebb helyet, ezért megíhvjuk a Szerencsés Gnómba, hogy kifaggassuk Bolitonkról. Közben felfigyelünk rá, hogy míg Rickmon kissé csendes és furcsa, a majom meglehetősen jól ápolt és gondozott.

Megvacsorázunk, majd felmegyünk Sky szobájába beszélgetni. Amikor beérünk a szobába, a majom hirtelen felpattan a szoba közepén lévő asztalra és megszólal.

Tátott szájjal bámulunk rá, amikor bemutatkozik, kiderül ugyanis, hogy ő Villámkezű Rickmon, és nem a másik fickó, akit a gazdájának véltünk. Elmondása szerint, amikor Theldor Thannal, Bolitonkkal és a csapat többi tagjával kalandoztak, rossz varázslóval húztak újat, aki mindenkit elátkozott egy sajátos módon. Rickmont történetesen majom bőrbe bújtatta. Tovább faggatjuk még erről a szerfölött furcsa esetről, és megtudjuk, hogy a varázsló neve Xartal, akivel a Lelkek Kútjánál harcoltak.

A kalandor csapat tagja volt még egy Romilda nevű embernő is. Rickmon szerint őt kell megkeresnünk, ha Bolitonk jelenlegi tartózkodási helyét szeretnénk megtudni. Rickmon útbaigazít bennünket, előtte viszont még megbeszéljük vele, hogy amennyiben, szükségét érezzük nem mindennapi majomképességei kihasználásához, esetleg egy kisebb tolvajlás ügyén, szólni fogunk neki.

Sha-Karn viszont mást forgat a fejében, történetesen, hogy a mi csapatunkba állítsa a majmot, ezért Kevinnel szétkürtölteti a városban a kilétét, hogy ezzel talán majd eléri, hogy Rickmonnak el kelljen hagynia azt, és így talán még hozzánk szegődhet.

Romilda csak Salemet engedi be magához, egy meglehetősen pompázatos aranytól duzzadó lakba, ahol Bolitonkról beszélgetnek. Megtudjuk, hogy a gnóm egy igen nagy tudású és rokonszenves teremtmény, és hogy jelenleg épp Ashen Portban tartózkodik, és ha minden igaz, épp mezőgazdasági kísérleteket végez. Salem közben egy-egy elejtett félmondatból rájön Romilda átkára, történetesen, hogy neki minden bizonnyal a létfentartását szolgálja ez a temérdek arany, magyarán táplálékot jelent a nőnek.

Szétválunk és a csapat egyik tagja Nimozaranhoz, a másik pedig a kalandor csapat utolsó tagjához, egy Keiling nevű alkoholista dragonborn nőhöz megy további információk fejében. Mivel fogalmunk sincs merre lehet Ashen Port, Nimozarant kérdezzük, aki felvilágosít minket, hogy az bizony egy igen távoli helyen van egészen a tengernél, az ut pedig meglehetősen embertpróbáló és hosszú odáig. Nimozaran azt tanácsolja, keressük meg Orestet, mert neki van egy bizonyos Gvenog Johns nevű barátja, aki mindenféle ritkaságokat szokott neki hozni a tengervidékről. Méghozzá nem is akármivel, hanem egy léghajóval, ami a Wotan Baglya névre hallgat. Vagy nem hallgat, mert az csak egy hajó.

Ezután Sky Tukur végrendeletéről beszél, majd átad Nimozarannak egy adag szkrúbídium gundát nevű rózsaszín port azzal, hogy azt adja majd Tobolarnak.

Ez idő alatt Sha-Karnék rátalálnak Keilingre egy sikátorban. Szerencsétlen teremtmény teljesen ki van ütve a szesztől, ezért muszáj kijózanítaniuk, mielőtt beszélni tudnának vele. Végül fogják a nőt, és elviszik a Szerencsés Gnómba, berakják egy szobába, hogy rendesen kialudja magát.

Comments

pedjaster

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.